Emlékezzünk a summásokról

A novai Peszlegek summások voltak. Emlékezzünk meg most róluk, néhány szóban:

***

A summások öt-hét hónapra mindenféle mezőgazdasági munka elvégzésére szerződtek előre meghatározott bérért az uradalmakhoz. A munka kora tavasztól késő őszig tartott, és így a munkaadó megtakarította a téli bér összegét, amikor nem tudott volna rendszeresen munkát adni cselédeinek. Ez a réteg a múlt század utolsó negyedében alakult ki, és lényegében a magyar nyelvterületen kisebb-nagyobb mértékben sok helyen előfordult. Egyes vidékeken azonban a lakosság döntő többségének megélhetését biztosította, így elsősorban a mezőkövesdi matyók jártak a summás munkára. A falunak sokszor több mint fele messze földön kereste kenyerét.

A természetbeni juttatást hetenként mérték ki a summásoknak. Ebben szerepelt több-kevesebb mennyiségű liszt, szalonna, főzelék (bab, borsó, lencse), néha hús és mindenkor pálinka. Ehhez járult még valamelyes készpénz, amit igyekeztek a téli hónapokra összegyűjteni. A természetbeniek egy részét a gazdasszonynak adták át. Ez többnyire a gazda felesége volt, aki naponta legalább egy alkalommal meleg ételről gondoskodott, megsütötte a kenyeret. Ehhez a munkához a csapattól a szükségnek megfelelő segítséget kapott.

A summások régebben szekérrel jutottak el a munkahelyükre, később vonattal jártak, melynek költségét az uradalom megtérítette. Elhelyezésük pajtában, barakkban vagy éppen istállóban történt, ahol a földön szalmazsákon, többnyire azonban csak szalmán töltötték az éjszakát. Munkaidejük napkeltétől napszálltáig tartott, de úgy, hogy mire a nap felkelt, akkor már a munkahelyre kellett érniök, akármilyen messze is volt az szálláshelyüktől. Reggel és délután fél-fél, délben egy óra étkezési szünetet tarthattak. A hat napot teljesen végig kellett dolgozniok, ami a nyári hónapokban meghaladta a napi 16 órát is.

A summásnak minden munkát el kellett végeznie, így a kukoricakapálást, a répaegyelést, majd az aratást, amikor párokat alakítottak ki. Ez rendszerint úgy történt, hogy a férfi feleségével vagy lányával aratott együtt. A behordás és a cséplés éppen úgy munkájukhoz tartozott, mint a kukorica, répa betakarítása. Amennyiben az eső miatt nem tudtak a földeken dolgozni, akkor az istállóban, a gazdasági épületekben vagy azok környékén, a magtárakban jelöltek ki munkát számukra.

Az egyedüli pihenőnap a vasárnap, amikor a tisztálkodást végezték, hiszen hétköznap rendszerint csak ruhástul dőltek le a szalmára. Az asszonyok, lányok mostak maguk és a férfiak számára. A legtöbb helyen az uraság szerződésben kötötte ki, hogy templomba is tartoznak elmenni. De vasárnap került sor az elromlott kézieszközök kijavítására, és ha még ezen túl is maradt valamelyes idő, akkor beszélgettek, meséltek, daloltak, különösen a délutáni és esti órákban.

A fiatalabbak ilyenkor útra keltek, és meglátogatták valamelyik szomszédos summáscsapatot, ahol igyekeztek őket valamivel megkínálni. Gyakran előkerült a citera, a harmonika, és zenéje mellett táncolni kezdtek. Ez a vasárnap délutáni táncos összejövetel, az ún. cuháré annyira elterjedt, hogy később Mezőkövesden is meghonosodott. Mások a szomszédos falvakba mentek be új ismeretségeket kötni, a kocsmában iszogatni.

(Balassa-Ortutay: Magyar Néprajz)

***
 
A Peszlegek is summások voltak, mindenki máshol. Hónapokig nem tudtak egymásról, így eshetett meg, hogy nagyapám Peszleg János egy nyári vihar alkalmával megfázott, tüdőgyulladást kapott és a zalaegerszegi kórházba került, ahol hamarosan meg is halt. Feleségét, nagyanyámat, aki másik faluban volt summás, nem értesítette senki. Akkoriban a kommunikáció még nagyon gyenge volt. Nagyapámat közköltségen eltemették valahol Zalaegerszegen, jeltelenül, és amikor nagyanyám értesült nagyapám haláláról, már késő volt. Novai sírja jelképes, nagyapám ismeretlen helyen nyugszik.
 
A summás élet következménye, hogy minden gyerek más faluban született.