2015. június 15., hétfő
Semjénháza-Szécsisziget
Szécsiszigeten tanító, postamester és harangozó egy személyben rk. Peszleg Tamás volt, aki az eretnek gyerkeket ugyanúgy tanítja, mint a katolikusokat, bár a népnek csak negyede katolikus. Feljegyzik továbbá, hogy a templomot tisztán tartja. (1747)
Hernyéken már Peszleg Mihály előtt is laktak Peszlegek
Az Esterházy hercegi regesztrum szerint már a Peszleg Mihály által vezetett betelepítés előtt is laktak Peszlegek, az egyik legjobb szőlő tulajdonosa Peszleg Ioan senior és junior volt. A romános névalak erősíteni látszik az erdélyi származást. Feltehetően a már itt lévők és a betelepülők rokonok lehettek.
Peszleg Mihály 1678. ápr. 22-i kamarai szabadságlevelében teljes mentességet, a többiek 6 évi mentességet kaptak, A föld 13 egész illetve 52 kvarta ebből 10 és fél negyedtelken 8 család lakik, van még 4 házas zsellér, a többi telek üres, csak ki van mérve. Minden telek után azonban robotpénzt (summát) kellett fizetni, azaz 5 magyar forintot.

Kling László szíves közlése
Kedves Peszleg család!
Elnézést kérek, hogy így ismeretlenül megkeresem Önöket.
Az interneten találtam ezt a címet, remélem megkapják levelemet.
Családfa kutatás közben találtam meg az Önök címét. Anyai ágon a nagypapám Lukács József hernyéki születésü. Édesanyja pedig, ha jól tudom Peszleg Mária. Sajnos csak nagyon kevés, mondhatni minimális adatom van a családom ezen ágáról.
Kérem ha esetleg tudnak segíteni a családi adatok tisztázásában jelezzenek vissza.
Köszönettel:
Kling László

Néprajzi Közlemények, 1969. XIII. 3.-4.
Bemutatja két rajzon a szentliszlói Peszleg József 1930 körül készített méhkasát. (H. Kelecsényi Edit: A népi méhészkedés története)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)